Mészáros Fanni az APPLiA Europe Nemzeti Egyesületek Bizottságának élén

2022. június 21 – 23. között Szófiában került sor az APPLiA Europe éves találkozójára.

2022.06.24

3

Két év pandémiás szünet után nagyon jó volt újra találkozni a kollégákkal, és személyesen
beszélgetni az iparág fő kihívásairól.

A Nemzeti Egyesületek Bizottság ülésén a kollégák újabb két évre bizalmat szavaztak az
APPLiA Magyarország cégvezetőjének, Mészáros Fanninak, így a következő időszakban is Fanni tölti be az elnöki tisztséget. Így fogalmazott:

„Izgalmas két év áll előttünk, hiszen szervezetünk rengeteg kihívással néz szembe.
Gyakorlatilag nincs olyan, az iparágat érintő szabályozás, mely jelenleg ne lenne
felülvizsgálat, módosítás alatt: említhetjük akár a hulladékos szabályozásokat, az
energiacímkéket, az F-gáz vagy az ekodizájn-szabályozást. Ez utóbbi keretében valósul
majd meg a termékek tartóssága, javíthatósága, környezeti lábnyoma csökkentésének
szabályozása is. A fenntartható termékek és a körforgásos gazdaság olyan célkitűzések, melyek a jövő megoldásaira jelentős hatással lesznek, és jelentős feladatokat rónak majd a
gyártókra. Ugyanakkor én azt gondolom, hogy a célokat közösen kell elérnünk, mert
összefogva sokkal hatékonyabbak lehetünk. A gyártókon túl a jogalkotónak, a
kereskedőknek, a szerelőknek, a hulladékfeldolgozóknak, sőt, még a fogyasztóknak is
megvan a maga feladata, kihívása. Nagyon örülök, hogy az APPLiA Magyarország által
létrehozott szerelőképzési szakkönyv ma már európai szinten ismertté vált, és több
országban is ebből tanulhatnak a jövő technikusai. A Nemzeti Egyesületek Bizottságának
elnökeként célom, hogy a jövőben is részt vegyek olyan megoldások kidolgozásában,
megvalósításában, melyek közelebb visznek bennünket a célok eléréséhez, s melyek
összekötnek nemzeteket, iparágakat, embereket.

A kihívásaink közösek, a megoldásokat is együtt kell megtalálnunk! Remélem, hogy 2024-ben, leköszönésemkor Budapest adhat
otthont az APPLiA Europe éves közgyűlésének, Paolo Falcioninak, ügyezető elnökünknek
már jeleztem a meghívásunkat” – fejezte be gondolatait Mészáros Fanni.

A szófiai találkozóról készült fotók itt megtekinthetők. (A kisfilmet Fanni készítette.)