Légy te is KÉTKEDŐ!

Rengeteg hasznos dolgot találhatunk a neten, és ugyanakkor rengeteg félrevezető, megalapozatlan információt is. Az internet ezért ma egyaránt lehetőség és veszély is. Éppen ezért óriási a felelőssége annak, aki a neten bármit ír és állít.

A CECED Magyarország Egyesülés meghirdeti a „KÉTKEDŐ-kampányt”!

KÉTelkedj! Kutass! MérlEgelj! DÖnts!

Mészáros Fanni, a CECED Magyarország cégvezetőjének írása:

Nem tudom, a kedves Olvasó próbálkozott-e már valaha azzal, hogy beüti az „internet” szót az internetes böngészőbe. Én épp a minap tettem ezt meg. Meglepő (vagy talán nem is annyira meglepő) eredményekkel zárult a keresésem. Határtalan mennyiségű információt, elemzést és véleményt kaptam az internet történetéről, fejlődéséről. Pozitív és negatív élmények tömkelegét lehet olvasgatni a világhálón, akár magával a világhálóval kapcsolatban is. Kinek miben és hogyan segített, miben ártott ez a technológiai vívmány… Vajon áldás vagy átok a léte?

A történeteket olvasgatva egy kicsit nosztalgikus hangulatba kerültem, a saját tapasztalataimon elgondolkozva. Egyet hadd osszak meg Önökkel!

Három éve fejembe vettem, hogy a természettudományos ismereteimet jó lenne egy kicsit bővíteni, és beiratkoztam a Szegedi Tudományegyetemre, Környezettan szakra. Így visszagondolva kész csodának tartom, hogy nagyobb gondok nélkül el tudtam kezdeni az új tanulmányaimat. Én még az indexen (nem az internetes portál, hanem a fekete egyetemi könyvecske, amelybe a jegyeket firkantották a tanárok a „múltban”), a nyomtatott tájékoztatókon és tankönyveken nőttem fel korábbi iskoláim során… Itt meg őskövületnek éreztem magam, amikor a tanulmányi osztályon próbáltam kideríteni, hogy mi is az az ETR, meg Coospace, meg hogy kérvényezzem a Moduloban… Hol??? És akkor tényleg már nincs index??? Hál’ istennek, „csak” egy félévnyi kémia laborom bánta a „tájékozatlanságomat”: a beiratkozást követő napon ugyanis – szombat volt! – nem álltam ott reggel 8-kor a Dóm téri épületben, a laborajtóban, talpig laborfelszerelésben, pipettázó gumilabdával a zsebemben, az aznapi két kísérletre és az azokból megírandó ZH-kra maximálisan felkészülve, pedig „fenn volt a neten”, hogy így kellett volna cselekednem (és igen, valóban, a következő egy héten belül már meg is találtam, kb. 28 lépésben eljutva a megfelelő oldalra!). Ezért ebből a kémia laborgyakorlatból az egész félévem már az első napon ugrott, mint később – amikor már ott álltam a laborajtóban talpig laborfelszerelésben, pipettázó gumilabdával a zsebemben, az aznapi két kísérletre és az azokból megírandó ZH-kra maximálisan felkészülve – kiderült. Persze nem olyan fából faragtak, akinek a tanári szigor eme vaskos megnyilvánulásával el tudják venni a kedvét attól, amit a fejébe vett: a következő félévben megcsináltam az összes kísérletet, és teljesítettem a kurzust.

Szóval a kezdetek után azért gyorsan megszoktam, hogy – az előadásokat leszámítva – tényleg minden – időnként még a vizsga is – a neten zajlott, és ha jól belegondolok, nagyon jól ki is használtam az internet könnyű hozzáférhetőségét: ha az órán nem értettem valamit, ott volt az okostelefon, csak beütöttem a kérdést, és már meg is volt a szükséges info. Vagy ha például az elektron- vagy röntgenmikroszkóp működését részletesen „elmagyarázó” angol szaknyelvi feliratokkal ellátott tananyag-ábrákból egy kukkot sem értettem a vizsgára készülés során, akkor a neten azonnal találtam olyan, a témában írt doktori disszertációt, amelyből egy szempillantás alatt megvilágosodtam a tudomány eme fontos ágazatának ismeretében.

De minél többet tanultam, annál inkább rájöttem arra is, hogy az internet nemcsak áldás, de jelentős veszélyforrás is: hiszen tényleg mindenki azt ír rajta, amit akar. Nekünk pedig nagyon felkészültnek és alaposnak kell lennünk, ha el szeretnénk dönteni, hogy mely információt fogadjuk el hitelesnek és szakmailag megalapozottnak, azaz megbízhatónak.

Az egyik kedvenc példám a ma oly népszerű, magát „bionom szakértőnek” nevező Antal Vali oldalán a freonokról található leírás, mely így szól:

„Freon (CFC)

Freon az egyik legrákkeltőbb anyag. Klímaberendezésekben (pl. autóknál) és régi hűtőgépekben használt hűtőközeg. Hulda Clark minden rákos betege szervezetében talált freont.” (Forrás: http://eletmodszer.com/hirek/mergezo_anyagok_a_betegsegek_hattereben#freon)

Ha elolvasunk egy ilyen megállapítást, hajlamosak vagyunk megijedni. Ijedelmünket talán erősít is az utolsó mondat. Lehet, hogy fel sem tesszük magunknak a kérdést, vajon ki is az a Hulda Clark? Mit jelent az, hogy „minden” rákos beteg? Ez valójában hány beteget jelent összesen? Hányat és milyen kiválasztási szempontok szerint vizsgált? Valamint azt, hogy vajon az, hogy a rákos betegek szervezetében található freon azt jelenti-e, hogy maga a freon okozta a rákos megbetegedést? Hát persze, hogy nincs ok-okozati összefüggés! Ennyi erővel azt is írhatnánk, hogy minden rákos beteg szervezetében található dihidrogén-monoxid, azaz H2O, víz (és ez 100%-ban biztosan „minden”, hiszen az emberi szervezet 60-70%-át – életkortól függően – víz teszi ki). Ebből senki nem következtet arra, hogy a vízmolekula okozta a megbetegedést. Ugye, milyen becsapós lehet egy ilyen rövidke mondat? Ugye, mennyi lehetőséget ad a kétkedésre?

A freonok, vagyis a klórozott-fluorozott szénhidrogének egyáltalán nem mérgezőek, nem rákkeltőek, mert nem reaktívak! Éppen ez lett a „vesztük”, ha úgy tetszik. Valóban a régi, 1994. előtt gyártott hűtőkben és klímaberendezésekben ezt a hűtőközeget alkalmazták a gyártók, de éppen azért, mert ezek a vegyületek egyáltalán nem voltak sem tűzveszélyesek, sem mérgezőek, ugyanis termodinamikailag rendkívül stabilak voltak. A freon-vegyületek feltalálója, Thomas Midgley az 1930-as évek elején úgy mutatta be az új találmányát, hogy saját tüdejébe beszívott freon-gázt, és azzal fújt el egy gyertyát, demonstrálva a gáz eme kedvező tulajdonságait. A freon-vegyületek gyakorlatilag semmivel nem reagáltak mindaddig, míg fel nem jutottak a sztratoszférába. Az UV-sugárzás ugyanis felszakítja a freon-vegyület kémiai kötéseit, s így a halogén atomok (pl. klór, bróm) reakcióba léphetnek az ózonnal, felszakítva a háromatomos molekula kémiai kötéseit; így károsítják, „bontják” az ózonréteget.

Erre a felfedezésre 1974-ben három tudós, Sherwood Rowland, Mario Molina és Paul Crutzen jött rá. A három tudós a felfedezésért 1995-ben kémiai Nobel-díjat kapott.

Nos, ezért kellett menniük a freonoknak, az ózonréteg-károsító mivoltuk miatt. Nem jelentettek környezetbarát megoldást, ami pedig ma egyre fontosabb szemponttá válik az életünk során…

Sokan szeretnénk környezet-barátok lenni, és ezért sokat is olvasunk a neten javasatokról, megoldásokról. Így tanúi lehetünk annak, hogy a szemünk előtt manapság egyre élesebb vita bontakozik ki a „környezetbarát” és a „nem környezetbarát” megoldások között. Legyen szó tisztítószerekről, készülékekről, viselkedési mintákról. Valljuk be, jellemző ránk az is, hogy csak a két végletben tudunk gondolkodni, s a választást harcnak, a mást választókat ellenfeleknek, néha még ádáz ellenségeknek is tekintjük. Kivonjuk kardunkat az egyik vagy a másik megoldás mellett, és minden körülmények között makacsul kitartunk, és mindenre mindenkor azt az adott megoldást alkalmazzuk. Persze akár az egyik, akár a másik „véglet” mellett tesszük is le a voksunkat, az interneten bőven találhatunk megerősítést, jó tanácsok tömkelegét, hogy miért jó, ahogy mi döntöttünk, és miféle megátalkodott rossz emberek, akik a másik csoporthoz tartoznak, vagy netán kételkedni mernek. Ismerős?

Valóban ilyen egyszerű lenne a döntés?

Én azt gondolom, hogy a tudatos és környezetbarát fogyasztó mindkét véglettel szemben legalább szkeptikus, alaposan tájékozódni vágyó, előnyöket és hátrányokat mérlegelő, a döntéseit mindenkor az aktuális feladathoz az összes tényezőt figyelembe véve kialakító fogyasztó.

Igazán környezetbarátnak lenni a mai fogyasztói társadalomban nem könnyű. A sok reklám, a határtalan választékok rohamosan bővülő világa és a minderre adott, esetenként a tudományos ismereteket (tudatlanságból vagy szándékosan) nélkülöző, túlságosan leegyszerűsített „ellenmegoldás-javaslatok”, manipulatív címek és félrevezető féligazságok áradata komoly feladatok elé állítják az igazán környezetbaráttá válni akaró embereket. A legjobb segítőink pedig a következők lehetnek: a saját józan eszünk, tapasztalatunk és a tudni, ismerni vágyásunkból eredő kételkedésünk.

A CECED Magyarország Egyesülés ezért hirdeti meg a KÉTKEDŐ-kampányát. Arra szeretnénk biztatni a kedves Olvasót, hogy bármit olvas a neten, azzal az információval kapcsolatban ezeket a lépéseket kövesse:

KÉTelkedj!

Hiteles és szakmailag megalapozott az az információ, amit találtam? Megbízhatok benne? Tényleges segítséget nyújt számomra? Nem akar az érzelmeimre való hatással manipulálni?

Kutass!

Nézzünk utána, ki írta a cikket. Mit tudhatunk róla? Van-e megfelelő képzettsége ahhoz, amiről ír, beszél? Milyen szűrőkön ment keresztül az az anyag, amelyet találtam? Milyen szervezet, honlap áll az író mögött? Lektorálta valaki? Megjelölte a forrásokat, amelyeket felhasznált? Utána tudok nézni annak, amire vagy akire hivatkozik? Legyen gyanús, ha semmit nem tudhatunk meg az íróról vagy magáról a honlapról, amelyen publikál… Nézzünk utána, a témáról milyen más szakmai információkat találunk még, és azok háttéréről mi ismerhető meg!

MérlEgelj!

A kutatásaink alapján már sokkal közelebb kerülhetünk a jó megoldáshoz! Most következik a mérlegelés: a fellelt anyagokból, ismeretekből melyiket fogadjuk el hitelesnek? Az egyes anyagokból melyek azok az információk, melyekre ténylegesen szükségünk van, amelyek tényleg segítenek?

DÖnts!

Ha alaposan utánajártunk a dolgoknak, mérlegeltük a fellelt javaslatokat, véleményeket, akkor ránk vár a döntés feladata! De ha elég alaposak voltunk, akkor bízhatunk magunkban!

Jó KÉTKEDÉST és megalapozott döntéseket kíván a CECED Magyarország Egyesülés cégvezetője, Mészáros Fanni (A szerző jogász-közgazdász, alkalmazott környezetkutató) Kapcsolódó tartalom: Tájékoztatóinkról Forgó Morgó